2. fejezet

 

"Nehéz elgondolni, hogy a mai nap soha nem jön el többé. Hogy az idő mindig most, a hely pedig itt, és soha egyetlen pillanatban sincs második lehetőség."




Lassan, s megfontoltan sétáltam be a tömeg közepébe, ahol egy kis dobozka volt található, egy fehér asztalon. A doboz maga fehér színű volt, s egy halványkék szalag fogta körül. Tetején arany drótok között egy üveg pillangó volt, melynek szárnyain meg-meg csillant a nap utolsó sugarainak fénye.  Lassan kezeimet a doboz tetejének két oldalához érintettem, majd óvatosan felemeltem azt. A belseje egy nyakláncot rejtett. Kivettem a dobozból, s közelebb emeltem az arcomhoz, és akkor láttam, hogy az egyik kő halvány kék volt. A kedvenc színem. Gyönyörködve nézegettem a vadonatúj ékszeremet, mikor eszembe jutott, hogy mit is mondogattam magamnak, mielőtt a terembe értem volna. Nem csábulok el! Arcvonásaim megváltoztak, a tiszta, őszinte mosolyomat, ál váltotta fel. Miután a nyakláncot visszatettem  a helyére, megfogtam a dobozt, majd elköszönve apámtól, a szobám felé vettem az utamat. Mikor szobámba értem, az asztalomra tettem az ajándékomat, majd elkezdtem készülődni a lefekvéshez. Miután lefürödtem, s háló ruhámat is felvettem, fejemet a párnámra hajtottam, s álomba szenderültem. 




Mióta megkaptam a nyakláncot, azóta egy hét telt el. Ezalatt az egy hét alatt, többnél több ajándékot kaptam. Csokoládékat, virág csokrokat, ékszereket.  Egyre inkább kezdtem azt gondolni a hercegről, hogy ő bizony nem engem akar feleségül venni, inkább a vagyonomat, örökségemet. S ezek a gondolatok cikáztak  a fejemben nap mint nap. Ezer, meg ezer kérdés merült fel bennem a herceggel kapcsolatban. Apámtól folyamatosan kérdezgettem, hogy mikor is találkozhatok jövendőbelimmel, ám ő mindig csak hárított. Biztos vagyok benne, hogy nem fogja megengedni, hogy az esküvőig találkozzak vele, mondván, hogy túl sok dolgom van addig.  A teendők napról-napra egyre nehezebbek lettek. Sok olyan döntést kellett meghoznom, amiknél, ha lehetett volna, még gondolkodtam volna pár napot. De erre nem volt lehetőségem. Mindenre azonnal kellett a beleegyezésemet adnom. Ez alatt az egy hét alatt olyan fáradt lettem, hogy egyszerűen, mikor szombaton hétkor vacsorázni kellett menni, szinte úgy gyalogoltam be az étkezőbe, mintha egy zombi menne be. 


Már majdnem befejeztük az étkezést, amikor az ajtó nagy robajjal csapódott ki. Egy rémült őr állt a küszöbön, akinek szapora szívdobogását lehetett hallani. Udvariasan meghajolt, majd csak ennyit mondott "Megszökött" Apám ahogyan meghallotta ezt a szót, hírtelen felállt, s ezzel a mozdulattal felborítva a maga mögött lévő széket. Megkerülte az asztalt, majd aggódó, vagy inkább rettegő arccal hagyta el a helyiséget. Utoljára akkor láttam ilyennek, amikor anyámhoz hívták be, hogy megmondják nem érte meg a reggelt. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet, legszívesebben kiderítettem volna, de olyan fáradt voltam, hogy csak arra maradt időm, hogy elmenjek a szobámig, s mosakodás után felvegyem a hálóingemet. Befeküdtem a meleg paplan alá, s pár perc múlva, már az igazak álmát aludtam. Álmomban egy csodás réten jártam. Színes virágok vettek körül, s miközben előre sétáltam, a szél illatukat felém sodorta. Csodás élmény volt látni, ahogyan pár pillangó ráröppen egy-egy sziromra, majd megrebegtetve szárnyait továbbrepül. A rétet fák vették körül, s azoknak levelein a nap sugarait lehetett látni megcsillanni. Miközben a gyönyörű tájat néztem, a szél hírtelen erősödni kezdett. A lágy, meleg szellő, most hideg, s haragos lett. Majd jobb oldalamról egy apró neszt hallottam, s mielőtt még oda nézhettem volna, szemhéjaim hírtelen nyitódtak fel. Felültem az ágyban, s kapkodva  a levegőt néztem magam elé. Az ablakom tárva nyitva volt. Biztosan kicsapta a szél, gondoltam, s odamenve hozzá becsuktam azt. Még mielőtt megfordultam volna, újra meghallottam azt halk neszt, amit almomban is észleltem. Lassan oldalra fordítottam fejemet, s egy árnyat véltem kivenni a sötétségben. Elkezdtem hátrálni, s kezemmel magam mögé nyúlva, valamilyen tárgyat keresni, amivel, ha netán muszáj lenne, megvédhessem magamat. Egy gyertyatartó volt, ami először a kezeim közé került, s miután megfogtam azt, rögtön magam elé is tartottam. Ahogyan az árny közeledni kezdett, szívem annál hevesebben vert. Hangosan, s zaklatottan vettem a levegőt, miközben folyamatosan hátráltam. Hírtelen nekiütköztem a falnak, nem volt lehetőségem a menekülésre, az árny viszont folyamatosan csak közeledett. A nagy csöndben, pedig hírtelen felcsendült egy öreg nő hangja. 

- Segíts - suttogta kimerülten a néni, akit még pár pillanattal ezelőtt árnynak neveztem. Én meglepődve álltam még mindig a fal előtt, s kezemben a gyertyatartót szorongattam. 

- Kérlek - mondta újra, én pedig feleszmélve a sokkból, letettem a gyertyatartót, s oda mentem hozzá. 

- Te vagy az, akit keresnek, igaz? - kérdeztem tőle, miközben segítettem neki leülni az ágyamra. 

- Igen! Hozzád jöttem, mert tudtam, hogy te majd segíteni fogsz nekem. Mondta a néni, s sejtelmesen elmosolyodott. Hírtelen újra veszélyben éreztem magamat, de elűztem ezt az érzést, mert azt gondoltam, hogy nem pont egy nyolcvan éves nénitől kellene félnem. 

- Miért segítenék? És mégis hogyan? - kérdeztem felháborodva, de mégis kíváncsian. 

- Mert én segíthetnék neked, hogy kitudj menni a palotából, s felkeresd a jövendőbelidet. - Miközben kimondta ezt a mondatot, nekem remény csillant a szemeimben. Talán találkozhatnék vele? S megismerhetném, még az esküvő előtt? S végre kitehetném a lábamat a kastélyból? Több, s még annál is több gondolat cikázott a fejemben. Érvek, s ellenérvek azzal szemben, hogy miért kellene segítenem neki. Nem volt sok időm meghozni a döntést, mert a folyosón láb dobogást hallottam. Sietős láb dobogásokat, amik egyre csak hangosabbak lettek. Biztosan most mindjárt befognak jönni a szobámban, hogy megnézzék, nincs-e itt. Döntenem kellett, méghozzá azonnal!é Tudtam melyik lenne a helyes döntés, viszont most az egyszer nem akartam a másra gondolni, csak a saját érdekeimre. 

- Rendben!

Nagyon sajnálom, hogy még csak most tudtam hozni a 2. fejezetet! Kinek hogy tetszett?